A Bolgányok története. 2. rész – Törökök és bolgányok

Tehát az előző részben megtudtuk hogy a bolgányok nevének eredete türk-kipcsak, pontosítva kun eredetű. Azonban ebből következik-e az hogy a bolgányok türk származásúak? A mai részben ennek járunk utána.

Kutatások szerint a bolgányok ősei egyáltalán nem egységesen egy népből erednek, felmenőink között sok nép között szlovákok, magyarok, németek is nagy számban megtalálhatók. Ezen népek kultúrája mind formálta a bolgányok hagyományainak összességet, többek között nyelvünkben is élnek őseink szokásai. A bolgány bordel például szlovák eredetű és rendetlenséget jelent. A ja szó pedig a német nyelvből származik és jelentése megegyezik a magyar igen szóval.

Egyébként Közép-Európában gyakoriak a színes eredetű etnikumok. A feljebb felsorolt népek közül mind több nép keveredéséből jöttek létre.

Jelenleg a legelfogadottabb álláspont hogy a bolgányok finn-ugorok, mivel nincs arra semmilyen bizonyíték, hogy bármikor is a bolgány nép keveredett volna nagyobb számban kun népekkel. Azonban népeink közelsége miatt kultúránk és nyelvünk hordozhat hasonló elemeket.

A szomszédnépek kultúrái mindig gazdagítják egymást, de ettől még nem vállnak eggyé.

Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij

https://micronations.wiki/wiki/Rank_Republic_of_Bolgajna

bolgajna@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

%d blogger ezt szereti: