A magyarországi 1848-as és 1849-es forradalom és szabadságharcot joggal tekinthetjük a magyarok és az összes többi nem magyar népek küzdelmének. Ez főképp a magyar társadalom elitjének, nemességének tudható be. Hiszen főképp ők voltak azok, akik elutasítottak egy esetleges föderatív rendszerben való megállapodást, a társnemzetek által követelt jogokat nem voltak képesek és nem ált érdekükben biztosítani.

A probléma legfőbb forrása, hogy magyar politikusok az önálló nemzeti lét feltételének tekintették a szuverén, autonóm terület biztosítását, azaz, a társnemzet önálló nemzetként elismerése okozza az önálló terület kijelölését számukra. Holott ilyen érdekek programpontok, inkább csak a Horvát Bánság követeléseiben jelentek meg. Főképp az anyanyelv szabad gyakorlása és tanítása, nemzeti érdekképviselet volt célja a többi nemzeti mozgalmaknak.

A magyar fél hajlandó volt elismerni a horvátokat nemzetként, mivel ez a terület történelmileg önálló entitás volt, de a többi társnemzet esetében ettől elzárkózott, mondván, hogy területi önkormányzatuknak Magyarországon nincs történeti jogalapja.

A szerb vezetők is szerettek volna a horvátokhoz hasonló előjogokat szerezni, de ezt a magyar álláspont elutasította. A másik, ezzel összefüggő tényező pedig az volt, hogy miután a magyar politikai elitnek végre sikerült visszaszereznie a magyar korona országai feletti hatalmat, pszichikailag is lehetetlen gondolatnak tűnt az ország nemzetiségi alapú felosztása, pedig ez előre mozdíthatta volna az ő szabadságharcukat is.

 Magyarország Erdéllyel való uniója elégedetlenkedést váltott ki a román és szász kisebbség számára, amely lélekszámbeli többséget alkotott azon a területen. A románok elégedetlenségét tovább szította a magyar országgyűlés jobbágyfelszabadítás kérdésének további halogatása. A balázsfalvi gyűlésen a román nép érdekei világosan olvashatók: „Mindenesetre Erdély minden emberi joga ellen kikiáltott uniója nem érvényes, és az egész világ bíróságainak el kell ismerniük a román nép tiltakozásának jogosságát.”

Magyarországon a március 15.-i megemlékezése a magyar sovinizmus egyik újabb megnyilvánulása. Ünnepe a magyar függetlenségnek, de eredendően a felsőbbrendűségnek és más népek sanyargatásának, elnyomásának.